"Az iskola egy akvárium, én pedig az óceánban nőttem fel"

ANDRÉ STERN: Nem az iskola az egyetlen út a tudáshoz, a sikeres élethez - vallja az alternatív nevelés és az úgynevezett unschooling (nem iskolában történő tanulás) úttörője, aki nemrégiben Budapesten tartott előadást. 

A cikket írta: Kiss Borbála - Kovács Ágnes Lilla

Telt ház fogadta a fővárosban is. Mióta tart előadásokat a gyerekkoráról s a lelkesedés erejéről?
Tulajdonképpen 20 évvel ezelőtt kezdtem el kérdéseket megválaszolni az életemmel kapcsolatban, az elmúlt 10 évben pedig egyre több embert kezdett el érdekelni, hogyan nőttem fel iskola és formális oktatás nélkül, így elkezdtem előadásokat tartani. Az elmúlt három évben ugrott meg úgy az érdeklődők száma, hogy 1.000 - 1.500 fős termekben adhatok elő. Tavaly több mint 100 meghívásom volt. 

Kap visszajelzéseket a szülőktől, pedagógusoktól, akik próbálják beépíteni a lelkesedés és az otthon tanulás elveit a gyereknevelésbe?
Igen, sőt egyre több intézmény, illetve pedagógus keres meg, hogy tanácsot kérjenek, mivel annak ellenére, hogy nem az iskolák javításán dolgozom, nem vagyok azok ellensége. Nem valami ellen, hanem valami mellett szólalok fel, én a gyerekek érdekében beszélek. 

Be lehet építeni ezt a szabadságot a formális oktatási keretek közé?
Olyan emberekkel dolgozom együtt, akik erre kísérletet tesznek. Nagyon jó iskolákat látok és látogatok, de számomra ezek akkor is iskolák maradnak. Nem tartom rossz dolognak, hogy léteznek, de én nem fogom az ötéves fiamat taníttatni. Bármennyire szép, gyermekbarát és felszerelt is egy intézmény, attól még egy korlátozó rendszer. Számomra olyan az iskola, mint egy akvárium, lehet gyönyörű, nagy és színes, de én úgy nőttem fel, mintha az óceánban úsznék. S persze jó, ha minél jobb, minél nagyobb és szebb, de mindig egy akvárium marad számomra. Mindemellett úgy vélem, minden ember, aki kísérletet tesz arra, hogy a formális oktatásba is beépítsék a szabadabb gondolatokat, a gyerekek érdekeit szolgálja. 

Magyarországon tankötelezettség van, tehát magántanulóknak is ugyanolyan tempóban, ugyanazt a tananyagot kell megtanulniuk, mint az iskolába járó diákoknak. Mi a véleménye erről az oktatási formáról?
Az otthon oktatás, vagyis a homeschooling véleményem szerint gyakorta egyesíti mindazt, ami kellemetlen az iskolában, és előnytelen az otthon maradásban. A szabad tanulásnak, amelyet én pártolok, éppen az a lényege, hogy a gyerek a saját tempójában, a saját érdeklődése szerint tanuljon azt, amihez kedve van. Ha ezt megszabott vizsgákhoz és évekhez kötjük, mindez elveszik. A fiam négyévesen már tudott olvasni, én viszont nyolc voltam, mire megtanultam. Minden gyerek más, ezért abszurd minden évben olyan vizsgákat beütemezni, amelyek nem tisztelik a gyerekek egyéni ritmusát. Felkészülhetnek rá, megtanulhatják az anyagot, de akkor jön a stressz, a vizsgadrukk, a kényszer, és lőttek a szabadságnak s a lelkesedésnek. 

Nagy hatással volt önre Gerald Hüther német agykutató, aki szintén a lelkesedés agyra gyakorolt hatását kutatja. Mióta ismerik egymást?
Nagyon sokat hallottam róla, tudtunk egymásról, de sokáig nem találkoztunk. Hét évvel ezelőtt egy kongresszuson ismerkedtünk meg, azóta hálás vagyok neki, mert kitágította a horizontomat. A találkozásunk óta tekintek a tanulás és a lelkesedés kérdésére tudományosabban. Addig csak azt tudtam, hogy az a mód, ahogy tanultam, nagyon jó, de nem ismertem a jelenség tudományos hátterét. Most már megjönnek a magyarázatok is. Hüther kutatásai bebizonyították, hogy míg a kisgyermekeknek 2-3 percenként átfut egy lelkesedési hullám az agyán, addig egy felnőtt mindezt csak évente párszor éli át. Az agy akkor fejlődik, ha lelkes. Hüther rajtam keresztül látja az élő példát mindarra, amit szakavatottan vizsgál, én pedig a jelenség tudományos oldalát értettem meg. Hihetetlen nagy szerencse volt, hogy találkoztunk és együttműködhetünk. 

Találkozott már olyannal, aki úgy nőtt fel,  mint ön?
Nem, a húgomon, az unokatestvéreimen és a fiamon kívül. Persze sok ember van, aki nem jár iskolába, de az a tény, hogy nem járnak tanintézménybe, nem elég. 

Vastapssal és könnyes szemekkel búcsúztatta a közönség. Mit gondol, miért érinti meg ennyire az embereket az, amiről beszél?
Nem vagyok különleges ember. Biztos vagyok benne, hogy minden gyerek ugyanolyan boldogan nőne fel, mint én, ilyen körülmények között. Az emberek tele vannak egyfajta nosztalgiával. Egy olyan korba vágynak vissza, amikor mindenki azt mondta nekik, hogy úgy tökéletesek, ahogy vannak, ezért hatódnak meg, amikor a gyerekkorról beszélek. Pedig én nem teszek mást, mint hétköznapi történeteket mondok el a gyerekkoromról, a fiamról, a kisgyerekek lelkesedéséről. Olyanokat, amiket minden szülő átél. 

 

A teljes cikk: Figyelő - 2015. május 14. nyomtatott kiadás, Társadalom és Trend rovat (2015/20., 36-38. oldal)