A boldog fiúk titka

Apa és fia mesélnek arról, mit jelent apának, mit jelent fiúnak lenni – négy generáció fiúgyermek élettörténetein keresztül nyerhetünk betekintést egy erős hagyományokkal, ám nehéz életúttal rendelkező család életébe. Bizonyságtétel arról, hogy a bizalom és a mélyen gyökerező, kölcsönös tisztelet, az abból fakadó hozzáállás korántsem kivételezett családok kiváltságai. Nevelési, tanulási szokásaink, családi viselkedési normáink belső hozzáállásunk külső mintázatai. Nehéz – szinte lehetetlen – igazi változást a külső formákon végzett kísérletekkel, azaz a tanítási és terápiás módszerek, az intézményi formák, a jogszabályok váltogatásával elérni. Legyünk bátrak mélyebbre ásni…

Amikor André Stern 3 évvel ezelőtt először tartott Magyarországon előadást a szabad tanulásról, a bizalmon alapuló szülő-gyermek, tanár-diák viszonyról, a versengés helyett az együttműködésen alapuló társadalomról, a közönség soraiban sokan mélyen egyetértettek, de úgy gondolták, a gyermeknevelésben, az oktatási intézményekben felmerült problémákat ott lehet, sőt kell megoldani: rendszeren, „házon” belül. Azóta sok keserű tapasztalat gyűlt össze, és a mindenki által ismert tendenciák gyorsulva gyorsulnak: lefelé, az egyre fokozódó tehetetlenség és kilátástalanság állapotába, az állóháborúvá merevedett kommunikációs csatába.  Egyre nő azonban az egyéni felelősséget vállaló szülők, pedagógusok, felnőtt korhoz közeledve pedig a tinédzser tanulók száma, akik felismerték: gyermekeik, illetve saját életidejük rövid és drága ahhoz, hogy rendszerszintű változásokra várjanak. Egyre többen keresnek és találnak egyéni utakat, a megállíthatatlanul kibontakozó paradigmaváltás az „egyéni forradalmak” összegéből rajzolódik ki.

"Az édesapám, a barátom" egy szelíd, de határozott bátorítás, megerősítés.

Apa és fia mesélnek arról, mit jelent apának, mit jelent fiúnak lenni – négy generáció fiúgyermek élettörténetein keresztül nyerhetünk betekintést egy erős hagyományokkal, ám nehéz életúttal rendelkező család életébe. Bizonyságtétel arról, hogy a bizalom és a mélyen gyökerező, kölcsönös tisztelet, az abból fakadó hozzáállás korántsem kivételezett családok kiváltságai. Nevelési, tanulási szokásaink, családi viselkedési normáink belső hozzáállásunk külső mintázatai. Nehéz – szinte lehetetlen – igazi változást a külső formákon végzett kísérletekkel, azaz a tanítási és terápiás módszerek, az intézményi formák, a jogszabályok váltogatásával elérni. Legyünk bátrak mélyebbre ásni…

“Ez a könyv mérföldkő egy jövőképes társadalom felé vezető úton. Megnyitja a teret a szeretetteljes, egymásra figyelő és egymást támogató apa-fiú kapcsolat előtt.
(Prof. Gerald Hüther agykutató, neurobiológus)

… mert a szerető, törődő édesapa iránti vágyódás velünk született, egyik legmélyebb emberi igényünk…

Kapcsolódó videó: A gyermekem sem fog iskolába járni 

Könyvbemutató, előadás és találkozó

2017. május 28.