Berecz Mihály, Misi - 18 éves, az interjúnk napján érettségizett. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik már kora gyermekéveik óta tudják, hogy mi a lelkesedésük tárgya. kiemelkedő zenei tehetséget kapott útravalóul, és még jóval többet: tiszta tudást, mély alázatot, kitartást ahhoz a munkához, amellyel a tehetség az emberiség számára átadhatóvá, a kulturális örökséget gazdagítóvá munkálja tárgyát. Kísérőként kapott szerető szülőket és világszínvonalú mentorokat, akik szakmai és szellemi örökségüket osztják meg vele. A szakma a kiemelkedő zenei teljesítménye mellett fiatal korát meghazudtoló letisztult zenei bölcsességét és átfogó tudását méltatja. Misit a lelkesedésről, a tehetségről és az ezzel járó mindennapokról kérdeztem. 

 

Ha egy olyan – nem feltétlenül zenei – közönségnek kellene bemutatkoznod, aki még egyáltalán nem ismer, mi az a pár mondat, amit nagyon fontosnak tartanál elmondani magadról?

A zongorázás az életutam. Ezt szeretném továbbvinni, ezzel szeretnék foglalkozni. Magamat mégis inkább zenésznek tartom, a zenével való komplex foglalkozást hangsúlyoznám ki. Bármennyire szeretem a zongorát, inkább nagy egészben szeretnék a zenével foglalkozni. Úgy mondanám, hogy a zongora az egyik kiteljesedés a sok közül, de rám legjobban a zenének egy bizonyos fajta végtelen szeretete jellemző.

Mikor és hogyan fedezted fel ezt magadban? Mik a legkorábbi emlékképeid ezzel kapcsolatban? Hogyan találkoztál a zenével?

Édesapám (Berecz András, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész - a szerk. megjegyzése) volt, akinek a hatására megszerettem a zenét. Mivel ő népzenével foglalkozik, én is rengeteg népzenét hallottam, hallgattam kisgyerekkoromban; de ugyanúgy jelen volt a klasszikus zene is. Így már korán felfedeztem a zene szeretetét, de akkor még eszembe sem jutott, hogy nekem a szakmám lesz. 6 éves koromban kezdtem hegedülni, 9 éves koromban pedig zongorázni. Pár évvel később már nem volt kérdés, hogy nekem ez a hivatásom.

Mit jelent számodra a tehetség, mint fogalom, és hogyan látod önmagad ebben?

Erre nehéz válaszolnom. Soha nem vizsgálom magam tehetségként. Ami engem motivál, az a zene szeretete. Ezt sosem egy szakmaként látom, hanem nekem ez a hobbim, a kikapcsolódásom, az életem.

Hogyan alakul át mindez azzal párhuzamosan, hogy már a külvilág felé is kezd kialakulni egy tehetség képe rólad?

Számomra nagyon sokat jelent, hogy olyan helyeken olyan darabokat szólaltathatok meg, amik egyrészt a zeneirodalom legszebb művei, másrészt azok a partnerek és mentorok, akik körülvesznek, elmondhatatlan inspirációt jelentenek számomra.

Hogyan találkoztál a mentoraiddal? Ők fedeztek fel téged, vagy ti kerestétek tudatosan az együttműködést a fejlődésed érdekében?

Tulajdonképpen Szedlacsek Katinál kezdtem 3-4 éves koromban, ahol rengeteg ritmusjátékot, éneket, mondókát, táncot tanultunk. Ennyi év után biztos vagyok benne, hogy valahol itt kezdődött el az út, amelyen most is járok. Nem lehet elég korán kezdeni, hiszen - Kodályt idézve - a zenei neveltetés 9 hónappal a szülés előtt kezdődik. Sőt, Kodály azzal is kiegészítette, hogy az anya születése előtt 9 hónappal.  Kati kitartó munkájával olyan kincseket tár fel a kisgyermekek számára, amelyek mindenképp meghozzák gyümölcseiket. Az első igazi mentorom talán Záborszky Kálmán (karmester, zenetanár, zeneszerző - a szerk. megjegyezése) volt: a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában hegedültem egy zenekarban az  igazgató úr vezénylete alatt. Ő akkoriban nem is tudta, hogy zongorázom, egyszer véletlenül hallott meg játszani. Rögtön bemutatott Kocsis Zoltánnak (kétszeres - és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, érdemes és kiváló művész – a szerk. megjegyzése). Ez 10 éves korom körül lehetett. Szakmai kapcsolatunk azóta tart és igen gyümölcsöző. Őt tekintem az egyik legfontosabb mentoromnak, akinek hihetetlenül sokat köszönhetek. Mindenképpen meg kell említenem Vásáry Tamást (a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar zongoraművész és karmester  - a szerk. megjegyzése), akivel először tavaly játszottam az Operaházban. Ott ismerkedtünk meg, és azóta tart a támogatása. Azon kívül, hogy rendszeresen órákat veszek tőle, ő számomra egy nagyon magasrendű példakép és tényleges mentor. Vashegyi György karmester (karmester, csembalóművész, a régizene  szakértője, előadója, a Zeneakadémia tanára- a szerk. megjegyzése). Semmiképpen sem szeretnék megfeledkezni a tanáraimról sem. Első tanárom Major Edit néni, aki egyáltalán az egész zeneszeretetet elmélyítette bennem, hozzá 5 évig jártam. A Zeneművészeti Szakközépiskolában pedig Belák Erzsébet tanárnő volt, akinek nagyon sokat köszönhetek.

Ki számodra a jó mentor? Hogyan működik egy jó mentor kapcsolat, miben támogatnak ők téged?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert a fent említett Kocsis Zoltánra, Vásáry Tamásra és Vashegyi Györgyre gondolva, meg kell állapítanom, hogy ők teljesen különböző személyiségek és úgy gondolom, hogy mindegyiknek a saját tudásából azt ragadom meg, amit én alkalmazni tudok. Ezen felül pedig az a tapasztalat, amit például Vásáry Tamás a maga 85 éves életútjából megoszt velem, hihetetlen ajándék számomra. Nagyon érdekesen tanít, mert nem klasszikusan kottából zajlik, hanem egyszerűen leül a fotelbe és az első benyomásait, érzéseit közvetíti, osztja meg velem. Ha egy darabot egyetlen alkalommal elviszek hozzá, utána rengeteget tudok fejlődni abban. Nagyon fontosnak tartom, hogy ő meg is mutatja, rögtön el is játssza a javaslatait.

Miért mentorálnak idős művészek fiatalokat?

Úgy látom, hogy minden idős művésznek fontos a jövő generáció és ebben egészen biztos vagyok, hogy amit ezektől a nagyszerű emberektől kaptam, azt egy idő után nekem is tovább kell adni, és szeretném is majd megosztani. Ha már Vásáry Tamásnál tartunk, mindenképpen meg kell említenem Fischer Anniet (háromszoros Kossuth-díjas magyar zongorista, kiváló művész - a szerk. megjegyzése), hiszen amikor Vásáry Tamásnál vagyok órán, szinte minden második mondatban megjelenik az ő neve. Fantasztikus érzés számomra, hogy tulajdonképpen mintha Fischer Annietól tanulnék, másodkézből. Tamás is a saját mentorainak és példaképeinek szellemi örökségét hozza magával és osztja meg velem.

Mik az éppen kibontakozó ismertségednek a nehézségei, kihívásai?

Azt gondolom, hogy az ismertségtől még távol állok, de valóban egyre többen megismernek, mert sokfelé volt lehetőségem játszani. Az utóbbi időben érzékeltem azt, ha egy helyre már visszatérek játszani, akkor fokozott az elvárás. Ez ugyanúgy igaz a közönség igényére, mint az önmagammal szemben támasztott elvárásokra. Tudom, ha valahova visszatérek, akkor mindig még többet kell nyújtanom, mint legutóbb. Kiemelkedően fontos a közönség és a szakma véleménye. Van egy belső mércém, aminek szeretek maradéktalanul megfelelni, de ezen túl, a szakmai visszajelzések is nagyon fontosak. Kevés kivétellel, mindig építő, és jól használható a szakmai kritika. Hivatalos formában eddig keveset kaptam, de a személyesen megosztott észrevételek számomra nagyon értékesek. Még az is, ami kifejezetten negatív, de mégis építő. Nagyon hálás vagyok, hogy vannak olyan emberek körülöttem, akik mindig és maximálisan őszintén megmondják, hogy egy játék milyen volt – bennük nagyon bízom, és még akkor is boldog vagyok, ha negatív kritikát kapok, mert így tanulok. Nagyon sok kudarc van az életben, és ezekre érdemes felkészülni. Nekem komolyabb kudarcom egyébként még nem volt, de a legnagyobb személyiségeknek is vannak kudarcai, nem gondolhatom, hogy ez engem mindvégig elkerül.  Itt erőt kell gyűjteni, és ezeket a rossz érzéseket megfelelő módon feldolgozni, nem összeomlani.

Hogyan alakítod ki a belső mércédet, amiről beszéltél?

Mindig változó. Van, amikor nagyon messze érzem magam a saját elképzelésemtől, ez a gyakoribb. De van, amikor érdemes megelégedni azzal, ahogy egy művet éppen sikerült megtanulni. Ha nem is tökéletes – hiszen olyan nem is lehet -, de ha szerző szándékát egy magasabb szinten meg tudom közelíteni, akkor mindig nagyon örülök. Onnan úgyis tudom, hogy hova lehet még továbblépni. Az örökös elégedetlenség nem mindig vezet pozitív távlatokba.

Hogyan támogatják a szüleid a munkádat?

A szüleim nem zenészek, tehát szakmailag kevésbé szólnak bele, de egyre inkább azt látom, hogy ez nagyobb előny, mint hátrány. Ha nekem gyerekeim lesznek, semmiképpen nem fogom őket erőszakosan a saját hivatásom irányába terelni, mert nem biztos, hogy az a megfelelő irány. A legboldogabban mondhatom, hogy a szüleim a lehető legjobb körülményeket biztosítják számomra, hogy ki tudjak teljesedni. És nem utolsó sorban elviselik, hogy napi 5-6 órában szól a zongora a nappali közepén. Ennél jobb szülőket senkinek sem kívánhatok.

Ma érettségiztél. Mik a jövőre vonatkozó terveid?

Holnap mindenképpen pihenek. Nyáron részt veszek egy régizenei táborban, ahol Malcolm Bilson fortepiano művésztől fogok tanulni. Vásáry Tamással fogom játszani Liszt Ferenc Magyar Fantáziáját Gyulán, Debrecenben és Budapesten. Pihenni fogok, mert szeptembertől Londonban folytatom a tanulmányaimat a Royal Academy of Music-on. Sokkal távlatibb terveim egyelőre nincsenek. A vezénylés felé kacsingattam, de még nem vagyok benne biztos, hogy elindulok ebbe az irányba.

Hogyan éled a mindennapjaidat, hiszen a fellépések, és az azokra való felkészülés nagyon sok figyelmedet és energiádat igénybe veheti?

Nem voltak könnyűek az elmúlt évek. Tizenegyedik második félévétől már magántanuló voltam, mert a koncertek mellett lehetetlen volt tanrend szerint bejárni az iskolába. Önállóan tanultam, és külön írtam meg a dolgozatokat. Ma, itt az érettségi napján azt mondhatom, hogy sikerült a közismereti tárgyakat sem teljesen elhanyagolni. Az iskola a közismereti tudáson kívül, egy egészen egyedi, különleges és magával ragadó közösséggel ajándékozott meg. Ez egy nagyon családias iskola, a sok zenei együttes és a kreatív munka miatt nagyon összetartó a társaság, beleértve a tanári kart is. Remélem, hogy a jövőben is tudjuk tartani egymással a kapcsolatot ennek a kis közösségnek a tagjaival. A mai világban ez már egyáltalán nem olyan nehéz, és bízom benne, hogy a Budapesttől kétórányi repülőút nem választ el végleg a társaimtól. Ősztől is nagyon sok teendőm lesz, de innen már teljes mértékben a zenére koncentrálhatok.

Mit javasolsz azoknak a fiataloknak, akik nem érezhetik magukat olyan szerencsésnek, mint Te, aki korai éveidben egyértelműen megtaláltad a hivatásodat? Mit tegyenek azok, akik jelenleg is csak keresik az útjukat?

Nagyon fiatal vagyok magam is, annál bölcsebbet sajnos nem tudok mondani, mint hogy kutassák kitartóan, mert csak azzal érdemes foglalkozni, amit szeretünk. Én rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy nekem megadatott, hogy korán felismerjem az utam és rá is léphettem. Ilyen szempontból, szinte nehezemre esik átérezni azoknak a helyzetét, akik nem olyan szerencsések, mint én. Csak azt tudom mondani, hogy minden más előtt azt kellene megtalálni, hogy mi az, amiben valóban elégedetten tudjuk tölteni az életünket. Azt azért el kell mondanom, hogy az, hogy a saját hivatásom útján járok, nem jelenti azt, hogy nem kell rengeteget dolgoznom. Amikor este későig próbálok, akkor másnap tényleg nehéz felkelni és újra elindítani az egészet. Főleg a középiskolai éveim alatt nagyon sűrű volt az életem, de így visszanézve, egyáltalán nem sajnálom.

Ki a példaképed?

Sok példaképem van, de ha egyet kell kiemelnem, akkor az Édesapám.

 

Misivel már kifelé sétálgattunk az iskola folyosóján, jómagam teljesen a beszélgetésünk és a Misi által kisugárzott béke és bölcsesség hatása alatt voltam. A portás fülke mellett elhaladva Misi megmutatta, hogy vannak helyzetek, amivel még őt is ki lehet hozni - ha csak pár pillanatra is - a sodrából. Misi nem szereti a mindenhol felbukkanó - és mindkettőnk számára érthetetlen okból - rendkívül gyakorta mogorva portás bácsikat. Elmesélése szerint már többször előfordult, hogy egy-egy próba, interjú vagy más elkötelezettség helyszínén szinte mentegetőznie kellett, hogy "nem zongorát lopni" jött. 

Misinek erőt, kitartást és méltó sikereket kívánunk. A keresőket pedig arra biztatjuk, hogy találják meg lelkesedésük tárgyát és dolgozzanak azon minden nap - és a világból eltűnhet a mogorvaság. 

 

Az interjút készítette: rémán izabella

 

Kapcsolódó cikk: Zenével a komplex művészeti nevelésért - beszélgetés Szedlacsek Katalinnal 

Ízelítő Misi fellépéseiből:

Ravel: Piano concerto in G - Berecz Mihály - Kocsis Zoltán

Beethoven Budán (2015)

Beethoven Budán (2016)

Fotók forrása: Zsugonits Gábor (1,2) , Kakuszi Zoltán (4), valamint Berecz Misi családi albuma (3) - a gyermekkori képen Édesapjával és Záborszky Kálmánnal)