Találkozás – Művelődés – Szórakozás. Ezt tűzte célul az otthontanuló kis és nagy kamaszok hétvégéje. A hétvégék a hazánkban otthontanuló különböző korú gyerekek közösséggé kovácsolását segítik elő, olyan környezetben, ahol biztonságban érezhetik magukat a szülőtől, családtól távol is. Az első esemény élményeit olvashatjátok Láposi Gabi, szervező édesanya tollából. 

 Egy nappal a búcsú után itt ülök virtuális naplómmal,és még mindig lázban égek, mint mindig, ha valami csoda történik velem. 

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ami velünk történt ebben a három napban, mindnyájunkat magasba repített. Valóban szabadmadarakként szárnyalhattunk a felhőtlen égen!

A pénteki, kissé bizonytalan érkezéskor máris egy sugárzó felnőtt barátunkat ismerhették meg a gyerekek Lendvai Gabi varázslatos személyében, aki a programunk hírére Pestről jött el hozzánk, hogy a gyerekekkel játsszon, és egészen estig kényeztesse, emelje Őket Szivárvány kezeléssel, hangfürdővel. A bemutatkozó, egymást összehangoló játékok után, jó néhányan a gyerekek közül felmerészkedtek a masszázs ágyra, ahol annyira ki tudtak kapcsolni, hogy egyesek el is aludtak, s mikor kijöttek az angyali fészekké varázsolt szobából, úgy kisimult az arcuk, mintha egy hete aludtak volna.

Az indulásnál velünk volt házigazdánk, Fekete- Cseri Zsuzsi is, akinek jóvoltából otthonra leltünk a Mentsvár Terápiás Központban. Kedves szavaival valóban úgy bízta ránk a házat, hogy igazán otthon érezhettük benne magunkat! A gyerekek rögvest birtokba is vették azt, összes nagyszerű tornaszerével, mozgásfejlesztő eszközével, óriás labdáival, trambulinjaival együtt. Bármikor szükségük volt mozgásra, megtehették, és meg is tették.

Az idő mintha külön értünk lett volna ragyogó napfénnyel teljes, így kedvünkre jöhettünk ki-be a házból. Első sétánk az étteremig is napfürdőzés volt. Az étterem anyukája, Ibolya néni minden tudásával azon volt, hogy vegetáriánusaink is jól lakhassanak. Nagyon odaadóak, és türelmesek voltak velünk végig. Az alapvető élelmeket Bognár Gábor barátunktól kaptuk, saját teheneik finom tejecskéjét, és a kolbászt. A kenyeret a Fejér Szövetség egyik tagja, Ticció sütötte nekünk, még meleg volt, amikor Áron és Lendvai Gabi érte mentek. Még néhány szülőnek is jutott belőle kóstolónak.   

Az első kerekasztal beszélgetésünkön megszavaztuk, hogy summerhilli módon kormányozzuk magunkat, döntöttünk a napirendünkről, az étkezések menetéről, a lefekvésről, és a további programokról. Berendeztük a kuckót, ahová végig el lehetett vonulni beszélgetni, mécset gyújtani, pihenni, gyógyulni.

A termek estére átalakultak hálószobákká. Külön aludtak a fiúk és lányok. Minden este megérkezett hozzánk férjem, Csaba, Lenke babával, másfél éves kislányommal, hogy megszoptathassam, és hogy Csaba elvégezze a gondnoki munkákat. Sokat segített nekünk. Azután ők mindig hazamentek, nekünk meg kezdődött az esti program. A lányoknál mozit rendeztünk be, és együtt néztük végig a Summerhill filmet, (én voltam  a magyar szinkron :) ). Ez nagyon tetszett mindenkinek, mert korábban a felirat miatt nem nagyon értették. Több helyen megállítottuk és beszélgettünk arról, amit épp láttunk. Volt olyan is, aki először látta. Ezután már nem kellett külön altató. 

Azok, akik először voltak távol édesanyjuktól, otthonuktól, kicsi hősökké lettek a szememben, hisz nagyon bátran, igazi nagyok módjára gyűrték le magukban rossz érzéseiket, honvágyukat, és tiszteletre méltóan viselték az elszakadás minden szomorúságát. Azt hiszem tudtunk nekik segíteni megértésünkkel, és a gyerekek támogatták egymást, figyeltek egymásra. Senkit sem hagytunk magára a rossz érzéseivel.

Szombaton reggeli után elindultunk  a városba. Fejős Marika barátunk, a Fejér Szövetség „anyukája” várt minket egy finom teával  a Misstea nevű  teaboltjában, ahol fontos beszélgetésre került sor miközben megettük a tízórait, mert egyikünknek gondjai voltak a többiekkel való kommunikációval. Nagyon jó élmény volt látni, milyen okosan, támogatóan tettek javaslatot a többiek a megoldásra, és még ennél is jobb az, hogy a beszélgetést követően odafigyeltek rá, és megoldották. Az, hogy a gyerekek folyamatos figyelmet és segítséget kaptak a felnőttektől, olyan gondokat is megoldott, amitől többen tartottak a találkozó előtt, hogy esetleg előfordulhat: hogy egymással durván, bántóan viselkednek majd. Erre egyáltalán nem került sor, még a testvérek között sem.

Marika beszélgetett velünk a város múltjáról, s vele együtt népünk múltjáról is. A Királysírokról, amiket ma Romkertté degradálnak. Atilla birodalmának és a nyugati hódítók gyarmatainak különbségéről. Elkísért minket a sírokhoz, ahol tiszteletünket tettük nagy királyainknál, majd elbúcsúzott tőlünk.

Mivel Áronnak a születésnapja volt, a nagy lányok beszerezték a meglepetéshez szükséges alapanyagokat a belvárosban. Addig a kisebbekkel megvettük a sütit estére. Az éttermet útba ejtettük hazafelé. Mindenkinek jól esett a pihenő, meg az ebéd, mert egész délelőtt csatangoltunk. Otthon készültünk a szülinapi bulira. A lányok ajándékokat gyártottak. Játszottunk. Vacsiztunk és megérkeztek zenész barátaink: Kozma Feri, a bőgős, és Szakács Zsuzsi, a brácsás. Áron hegedült, én énekeltem. Megérkezett a torta, felköszöntöttük az ünnepelteket, nagyon jól éreztük magunkat. Este a nagyobbak éjszakába nyúlóan beszélgettek a kuckóban.

Vasárnap reggel a fiúk felköszöntötték a lányokat (nőnap :) ), megkértek, hogy a nevükben énekeljek, Áron hegedült, nagyon szépet írtak nekünk az emlékkönyvünkbe. Azt hiszem, meghatódtunk mind!

A vasárnapi ebéd korán volt, utána maradt még idő csocsózni és biliárdozni, a nagylányokkal beszélgetni. Úgy tűnt, a csapat kezd összerázódni.

Délután a záró beszélgetésen mindenkitől megkérdeztem, maradt-e bárkiben tüske mással szemben, van-e bárkiben aggály, neheztelés. Hála a Teremtőnek, az összes előítéletüket elfújta a szél vasárnapra, sőt, úgy láttam, szeretettel fordulnak egymáshoz. Megbeszéltük az ötleteinket a következő találkozót illetően, és elkezdtük rendbe rakni a házat. Mindenki segített, egy csapatként, gyorsan ment a rendrakás, a takarítás. Nem hagytunk nyomokat magunk után.  Még ettünk egy utolsót, mielőtt nekivágtunk az útnak, ki-ki hazafelé. Kikísértük a vonathoz a többieket. Hálásan gondolok minden nagyobbra, hogy ilyen türelemmel, kedvesen bántak a kisebbekkel, hogy egészen nyugodtan rájuk lehetett őket bízni a vonaton is. Haza is ért mindenki szerencsével.

Az utolsó napra azt tapasztaltam, hogy a kisebbek és a nagyobbak is jól együtt tudtak működni, nem zavarták egymást, és mindenki megnyugodott, lecsitult.  Remélem, a gyerekeknek legalább olyan jó élmény volt, mint nekem. Köszönöm, hogy együtt lehettünk! Várom a következő találkozót!