Minden gyermek azzal a belső bizonyossággal érkezik a világba, hogy ő maga, úgy ahogy van, tökéletes: rendelkezik minden adottsággal és eszközzel, amivel saját, vállalt életfeladatát beteljesítheti.

 A szülők feladata az lenne, hogy a megszületett emberi lény életben maradását biztosítsák (biztonságos környezet, élelem, ruházat), megtanítsák neki a fizikai környezet alapvető működéseit, és ami a legfontosabb: kísérjék és támogassák gyermekeiket abban, hogy az általuk hozott tudást, ismeretet, eszközöket „kicsomagolják” és ezekkel felvértezve, ezeket folyamatosan, lelkesen, hatékonyan tökéletesítve kiáradjanak a világba, életfeladatukat beteljesítendő. 

 Ezzel szemben, az elterjedt gyakorlat azt mutatja, hogy a szülők és az oktatási rendszer úgy tekintenek a gyermekekre, mint üres edényre, amelyet fel kell tölteni az általuk már ismert és elhalmozott tudással, képességekkel, elképzelésekkel és rendszerszemlélettel. Mindeközben alig, vagy egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy maga a gyermek milyen feladattal, és ennek megfelelően milyen készségekkel, eszköztárral érkezett. Fel sem merül, hogy teljesen új, ismeretlen tudást hozott magával, amelyet ő taníthat meg az itt élőknek, ha nem kellene minden idejét, erejét arra fordítania, hogy a rá erőltetett tudást sajátítsa el, amely az esetek többségében egyáltalán nem illeszkedik belső életfeladatához és ennek megfelelő érdeklődési köreihez. Minden olyan információ és ismeret, amely nem szolgálja az életfeladat beteljesítését, érdektelen a gyermek számára és ezért rendkívüli erőfeszítésbe kerül annak elsajátítása.

A modern agykutatás bebizonyította, hogy az egységből ily mód „kétségbe” esett gyermek agyában ugyanazok a folyamatok zajlanak le és vegyületek szabadulnak fel, valahányszor ezt az ellentmondást megtapasztalja, mintha fizikai fájdalmat okoznának neki. Azért, hogy ezt a fájdalmat és kétséget (kettősséget) feloldja, a gyermek a maga hitét igazítja a környezete, és ezen belül is az elsőszámú referenciaszemélynek tartott szülők téves elképzeléséhez. Az eredmény: feszültség, agresszió, betegségek, konfliktusok … az iskolaelhagyók és „kezelhetetlen” gyermekek egyre nagyobb tömege, érdektelenség, beteljesületlenség, boldogtalanság.

Ha a szülők bizalommal fordulnak gyermekükhöz, azzal a bizonyossággal, hogy gyermekük mindennel rendelkezik, ami a boldogulásához szükséges, már nem tanítani, taníttatni akarják, hanem csak kísérni, támogatni őt a magával hozott adottságok legjobb kibontakoztatásában.

Ehhez sem speciális módszerekre, sem kivételezett pénzügyi erőforrásokra nincs szükség.

Amire szükség van: önbizalom, a gyermekbe vetett bizalom, eltökéltség, idő, tisztelet, együtt töltött minőségi idő. A bizalomnak eme légkörében felnövekvő, az életfeladatát percről-percre, lépésről-lépésre kibontakoztató gyermek minőségei: egységtudat; együttműködés; folyamatos, lelkesedés általi hatékony tanulás, valós és tartós tudás, és nem utolsó sorban: a felnőttek tanítása, az új információ és tudás becsatolása a világba.