A Figyelemről és a Szolgálatról

A tiszta szolgálat az, amikor megszűnik bennem a skálázás, azaz a minősítés másokkal, magammal, a felbukkanó érzelmeimmel, a folyamattal vagy az eredménnyel kapcsolatban.  A szolgálat minősége túlmutat a pozitivitáson. A tiszta szolgálat a legtökéletesebb nullpontban, a végtelen csendben tartott figyelem. Amikor szolgálatban vagyok,  tanúja vagyok embertársam teremtési folyamatának, bizonyos ritka helyzetekben akár Teremtés nagy műhelyébe is villanásnyi betekintést nyerhetek.  A tanú beszámol(hat), de sosem hoz ítéletet.

 Az Arno Stern párizsi Festőhelyén szervezett 10 napos foglalkozásnak a legfőbb eleme a szolgálat mibenlétének megismerése, megtapasztalása – a szolgáló és szolgált szerepek kipróbálása a Festőhely védett terében. Ez nem csak a tanfolyam, hanem a teljes Arno Stern életmű kulcseleme (erről szól idén megjelent életmű könyve: Das Malspiel und die Kunst des Dienens – A festőjáték és a szolgálat művészete), mégis erről a legnehezebb írnom. Most már hosszú hetek, sőt hónapok teltek el az élmény óta, de még mindig dolgozik bennem a téma, és napról-napra, helyzetről-helyzetre új vetületei tárulnak fel előttem. A téma érdeklődést keltett egy magántársaságban is, ahol egy egész estét szenteltünk a téma kibontásának. Az a beszélgetés is sokat segített rendszereznem a gondolataim és tapasztalataim, amelyek egy olyan élménycsomag során születtek, amit nehéz, sőt most már biztosan állíthatom, hogy számomra szinte lehetetlen szavakba önteni. Teszek mégis egy kísérletet, néhány azóta megfogalmazódott részlet megosztására.

Arra jutottam, hogy a tiszta szolgálat az, amikor megszűnik bennem a skálázás, azaz a minősítés másokkal, magammal, a felbukkanó érzelmeimmel, a folyamattal vagy az eredménnyel kapcsolatban. Variációk skálákra: jó-rossz, szép-csúnya, örömteli-fájdalmas és duális világunk végtelen számú jelzőpárosa. Sokszor olvasunk tippeket-trükköket, technikákat arra, hogyan űzzük el a negatívat, és hívjuk be, tartsuk meg a pozitív gondolatokat, érzéseket. A szolgálat minősége túlmutat a pozitivitáson. A tiszta szolgálat a legtökéletesebb nullpontban, a végtelen csendben tartott figyelem.

Nincs azzal semmi gond, ha skálázunk és természetünkből adódóan igyekszünk a negatív(nak) tűnő érzelmeket, eseményeket minimalizálni, a pozitív(nak) ható érzéseket, élményeket maximalizálni magunk vagy a résztvevők számára. Ez lehet egy kiváló együttműködés, amely a tiszta szolgálat előszobája.

Amikor szolgálatban vagyok, tanúja vagyok embertársam teremtési folyamatának, bizonyos ritka helyzetekben akár Teremtés műhelyébe is villanásnyi betekintést nyerhetek.  A tanú azonban beszámol(hat), de sosem hoz ítéletet.

Ahogy a korábbi beszámoló részekben már többször említettem, Arno Stern Festőhelyén ezeket az elementáris folyamatokat gyakorolhatjuk „kicsiben” és egy védett térben. Mit jelent ez a Festőhelyen? Azt, hogy a festők alkotnak, Arno pedig szolgál. Folyamatosan és mélyen figyel, szinte őrzi a teret, hogy az alkotás folyamata minden résztvevő számára minél zavartalanabb legyen. Ha a festőnek új lapra van szüksége, azonnal ott terem és abba az irányba bővíti a teret, amelyben az alkotó vágyat érez. Ha lecsöppen a festék, akkor egy precíz mozdulattal eltávolítja. Ha szükséges, sámlit tol az alkotó alá, hogy mindig biztonságos és kényelmes helyzetben tudjon festeni. Ha már nincs szükség a sámlira, akkor észrevétlenül félrevarázsolja azt. Ha vízre van szüksége, akkor cseppenként adagol neki a gondosan előkészített speciális üvegcséből. Ha színeket szeretne keverni, akkor előkészíti a keverőtálkát, az ecsetet és kiadagolja a kívánt színeket. Ha valaki egy számára még ismeretlen színt szeretne keverni, akkor segít annak pontos kikeverésében … addig adagolva a színeket, amíg a résztvevő szeme fel nem csillan: „igen, erre gondoltam!”. Ha valaki ujjal festett és ezt befejezettnek véli, gyengéden lekapargatja a festéket az ujjakról, hogy tiszta kézzel nyúlhasson az ecsethez. Azt mondod, egyszerű dolgok? Igen, végtelenül egyszerűek. Mégis, 10-15 embert teljes értékűen szolgálni egy elmélyült alkotási folyamatban, igen intenzív és odaadó figyelmet igényel. A résztvevőknek meg kell tanulni kérni, ha valamire szükségük van. Ez gyakran elő is fordul. Legtöbbször azonban (lapok cseréje, sámli mozgatása, víz adagolása) Arno szavak nélkül is ott terem a legmegfelelőbb pillanatban, mert pontosan tudja, hogy mire van szükség. Soha nem kérdez. Vagy kérést teljesít, vagy szótlanul odamegy és eligazítja a teret, de kérdezgetéssel soha nem zavarná meg az alkotás folyamatát.

Érdekes volt megtapasztalni – mint oly sok minden másban -  hogy a gyermekek azonnal partnerek ebben a játékban, minden fenntartás nélkül és bátran merik játszani a játékot. Tudnak kérni, és tudnak elfogadni. Nekünk, felnőtteknek már többször okozott fennakadást. Sokan – az udvariasság, vagy a félénkség jegyében - nem mertek szólni, maguk akarták felrakni a papírlapot a falra, vagy mentek el a sámliért, amikor szükségét érezték. Ha Arno odatolt egy sámlit a lábuk alá, mert teljesen egyértelmű volt, hogy sokkal kényelmesebb lenne, ha egy másik magasságban festenének, akkor elkezdtek agyalni és játszmázni, hogy most még nem biztos, hogy szükségük van rá. Néha az volt az érzésem, hogy képesek teljesen kiszakadni az alkotás folyamából, csak hogy egy momentumot túlagyaljanak, esetleg Arnot „rajtakapják” valamilyen nem egészen pontos dolgon. Egy gyermek soha nem szakította volna meg az elmélyült alkotás folyamatát. Ha úgy érezte, hogy nincs szüksége a sámlira, egyszerűen nem vett róla tudomást.

Amikor egy-egy felnőtt kipróbálta a szolgálatot, akkor sem mentek zökkenőmentesen a dolgok. A teret kitöltő figyelemnek egy töredékét tudtuk hozni, folyton szétestek a folyamatok, állandósult  a „sorban állás”, a tétlen várakozás, a kérdezgetés és az agyafúrt válaszolgatás. Mind-mind olyan dolgok, amelyek megszakították az alkotás folyamát és megbontották a teret.

És hogyan viszonyul a figyelem minősége az értékelésmentességhez? Ahogyan ezt is szinte minden beszámolómban megemlítettem, a Festőhelyen soha nincs előírás, elvárás és végül értékelés sem. Nincs menet közben, nincs a foglalkozás végén, sőt ideális esetben házon kívül sem. Az a tapasztalat, hogy a teljes figyelem valójában felváltja azt az elégtételt és motivációs faktort, amelyet a dicséretekben, az egymással való versengésben, vagy a korrekciós javaslatokban / nyomásban találunk meg az élet más területein. A gyermek, és persze mi felnőttek is figyelmet szeretnénk kapni – ezért alkotunk, tevékenykedünk, mutatjuk meg magunkat, próbálunk egyre jobb eredményeket elérni az élet minden területén. Ha azonban megkapjuk a minőségi figyelmet, akkor teljes mértékben értelmét veszti, hogy valaki – egy általunk fontosnak tartott személy: a gyermek számára a szülő / tanár, a felnőtt számára a főnök / partner / versenytárs – szubjektív értékítéletet mondjon létünk felett, alkotásunk eredményeiről, legyen az pozitív vagy negatív. A mély, szolgáló figyelem az emberi kapcsolódások olyan gyengédségét képes létrehozni, amely után egy ötös matekdolgozat, vagy egy aranyérem az iskolai futóversenyen már csak olcsó vigasz; minden motivációs technika vagy sikerkód eszelős mutatvány a feltétel nélküli szeretet és osztatlan figyelem utáni mély és örök vágyódásunk elviselhetetlen kínjainak pillanatnyi enyhítésére.

Ha ilyen egyszerű szeretni, miért mégis olyan nehéz ezt adnunk egymásnak mindennapi élethelyzeteinkben? Mikor kaptál utoljára minőségi figyelmet a partneredtől? Mikor adtál utoljára elfogulatlan figyelmet a gyermekednek? Van-e szülőd, barátod, játszótársad, aki - legalább időnként - valóban figyel rád?  Miért szalasztunk el naponta ezernyi alkalmat, hogy a hozzánk legközelebb állóknak néhány perc valódi figyelmet ajándékozzunk? Miért elégszünk meg a dicsérgetéssel, jutalomfalatkák osztogatásával, a tanítónak vélt kis helyreigazításokkal, a lelkiismeretünket megnyugtatni szolgáló tárgyakkal, mesterkélt élményhelyzetekkel? Miért ejt mélyen zavarba egy idegen ember figyelmességének gyengédsége? És miért egy közelállóé? Miért értik félre egyesek a figyelem ajándékait?

Még kicsiben, védett térben is csak csikorog a játék. Ha itt ilyen nehezen tudjuk beleengedni magunkat, hogyan tudnánk helytállni olyan helyzetekben, amikor komoly tétje van a cselekvésnek? Hogyan tudnánk szolgálni szeretteinket betegségben, szenvedésben, megosztó helyzetekben? És ugye, ha kitekintünk a világunkra, akkor sok szenvedést, nehéz helyzetet látunk. Hol van a határa annak, hogy tisztán szolgáljam egy szerettemet egy olyan ügyben, amiben nem egyeznek az elveink? Megannyi kérdés feszengett és feszeng még mindig bennem hétköznapi helyzeteimben, amelyek egyáltalán nem olyan „egyszerűek” és vegytiszták, mint a Festőhely. Kit, hogyan, meddig tudok tisztán szolgálni? Hol fordul át a szolgálat egy megállapodás alapú együttműködésbe? Hol bomlanak meg az együttműködések? Miért ez a sok ellentét? Sok – minden bizonnyal átmeneti - részválasz született bennem, de egy nagy és számomra megnyugtató képletben tudtam feloldódni véglegesen: ha egyre több gyengéd, tiszta figyelemmel viseltetünk minden gyermek, egymás iránt, akkor egyre kevesebb megválaszolatlan kérdés és kimerítő kétség, betegség, háború marad a világban. A legfőbb kifogásokat törölve, a többinek teret sem engedve: bárki bármelyik pillanatban, bárhol elkezdheti, és nem kerül pénzbe.  

Kedves Barátok, Olvasók! Ezzel a beszámolóval búcsúzom. Az év hátralévő részében szűk családomnak és barátaimnak szeretnék figyelmet és jelenlétet ajándékozni.

 

Örömteli adventi készülődést, boldog ünnepeket és gyengéd figyelemben, lelkesedésben, kibontakozó alkotásban gazdag új évet kívánok Nektek és szeretteiteknek.

 

A beszámló 1. része itt olvasható:  Az Élet folyamatainak megfigyelése - módszerek helyett saját tapasztalatok megosztása -  a hallgatás koncentrikus körei

A beszámló 2. része itt olvasható: Az egyén korlátlan szabadsága közössége értelmes szabályainak és kötődést segítő rituáléinak támaszt nyújtó keretrendszerében gyökerezik

A beszámoló 3. része itt olvasható:  Miért nem kell a gyermekből  "embert faragni"?

 

 

JÁTÉKRA HÍVLAKamennyiben tetszett a cikk tartalma és azt megosztanád másokkal - kérlek, gondolkodj el, hogy kinek küldöd tovább, milyen céllal és milyen üzenettel. Kérlek, ezeket a szempontokat oszd meg vele is. Ha olyan gondolataid, élményeid keletkeztek, amelyeket úgy érzed, hogy az előbbi szempontok mellett is megosztanál a közösségünkkel, írd meg nekünk. Teremtsünk együtt új "megosztási" kultúrát! :)

 

Lejegyezte: rémán izabella                      

Párizs, 2015 szeptember - Budapest, 2015 december időszakban